Eredeti ár: 5000 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: Line Design Kft.
Év: 2024
Deák Ferenc születésének 220. évfordulója alkalmából, 2023. október 18-án a került sor Zalaegerszegen a „Szokatlan hódolat ez…” című tudományos konferenciára. Kötetünk az ott elhangzott előadások szövegének bővített, jegyzetekkel ellátott változatát adja közre. Bekő Tamás tanulmánya jogtörténeti érdekességként azt tárja fel, hogy Deák Ferenc a saját családjában is segített két hosszú peres ügyet egyezségre juttatni. Béres Katalin kutatásai alapján Deák rokonszenves emberbaráti vonásaira derül fény az 1838-as árvíz károsultjai számára szervezett adománygyűjtés kapcsán. Kiss Gábor tanulmányában kilép a történelem színpadára Deák sógora, Oszterhueber József is, aki a háttérben, a vármegyei politikai életben hathatósan segítette Deák Antal és Ferenc küzdelmeit, Molnár András jóvoltából pedig közelebbről is megismerhetjük a Deák fivérek egymáshoz fűződő atyai, testvéri és baráti kapcsolatát. Völgyesi Orsolya a költő-politikus Kölcsey Ferenc és Deák ismeretségét, barátságát és országgyűlési együttműködését foglalja össze tanulmányában, Pajkossy Gábor pedig Deáknak a Wesselényi Miklós báró felségsértési perében játszott szerepét elemzi. Hermann Róbert tanulmánya a magyar országgyűlés és a német birodalmi gyűlés 1848. évi kapcsolatában Deáknak tulajdonított szerepet tisztázza. Deák Ágnes Deák Ferenc tiszteletének, politikai respektusának egy kevésbé ismert eseményét, az 1863-ban készült Országgyűlési Album keletkezését és fogadtatását foglalja össze. Cieger András munkája Deák és az Andrássy-kormány viszonyrendszerét elemzi, míg Schwarzwölder Ádám tanulmánya Deák és Széll Kálmán családi és politikai kapcsolatát kapcsolatát mutatja be. ..
Formátum | könyv |
Kiadó | Line Design Kft. |
Év | 2024 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789634800491 |
Online ár | 3595 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 29% |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |