Eredeti ár: 5999 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: Magvető Könyvkiadó Kft
Év: 2024
A rendszerváltás a magyar történelem fontos fordulópontja. A több mint harmincévnyi távolság már lehetővé teszi, hogy objektívan tekintsünk rá, de még meghallgathassuk az események alakítóinak emlékezéseit. Az iskolarendszer megújulásának egyik emblematikus eseménye volt, amikor 1989-ben megnyílt a kelet-európai térség első alapítványi iskolája, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG). Ennek az iskolának volt a megálmodója és lett a vezetője a többgenerációs pedagóguscsaládból származó Horn György. Az AKG először a minisztérium kísérleti iskolájaként jött létre, majd folyamatosan megújuló programmal lett az elitiskolák szűk klubjának modellje, amelynek önigazgató tantestülete szinte egyedülálló a világon. Horn György életútjából az iskola életútja is megismerhető, de annál több is. Mintegy ötven éve a magyar oktatáspolitika részese, gyakran annak alakítója is, azonban sokakkal szemben sosem hagyta el az iskolát, mindvégig iskolaigazgató és tanár maradt, ami különleges perspektívát kölcsönöz emlékezésének. Az életútinterjúban nemcsak egy unikális és sikeres iskolakísérlet története tárul fel, hanem sok szó esik a tanítás elméletéről és praktikumáról is. ..
Horn György -- Nádori Gergely Magvető Könyvkiadó Kft
Formátum | könyv |
Kiadó | Magvető Könyvkiadó Kft |
Év | 2024 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789631444872 |
Online ár | 4275 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 30% |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |