Eredeti ár: 5999 Ft
Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)
Kiadó: Open Books
Év: 2024
Cserhalmi György több mint kétszáz filmszerepet és több mint kétszáz színpadi szerepet játszott el – hatalmas életmű, amely szerencsére még nem zárult le. És a több mint ötven év alatt annyi történet halmozódott az alakítások mellett és mögött, hogy úgy gondoltam, ezeket érdemes közkinccsé tenni, fölé emelni a társasági sztorizásoknak.Miniportrék, anekdoták, vidámak és szomorúak sorjáznak tehát ebben a könyvben, olyan emberekről, akiknek a többsége már a színház- és filmtörténet része, a kulturális közelmúltunk, értéktárunk meghatározó eleme, olyanok, akiket nem szabad elfelejteni, mert nélkülük érthetetlen és értelmezhetetlen az a kulturális közeg, amelyben ma élünk.És kirajzolódik egy monumentális pálya jó néhány tapasztalata, és mögötte remélhetőleg egy szakma, a színészet ethosza is. „Nagy színész”, „népszerű színész”, „főszereplő színész” – gyakran felbukkanó jelzős kapcsolatok ezek Cserhalmi pályájával kapcsolatban, és igazak is, csak éppen nem sokat árulnak el arról, ami mögöttük van, mi erről is sokat beszélgettünk, a „melóról”, a családról, a színészi „trükkökről”. Csáki JuditCserhalmi György 1948-ban született Budapesten, jelenleg Kékkúton él. 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Többek között a Nemzeti Színház és a Radnóti Színház tagja, a Katona József Színház alapító tagja volt. A magyar filmművészet megkerülhetetlen és legendás alakja, aki olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Jancsó Miklós, Fábri Zoltán, Makk Károly, Szabó István vagy Tarr Béla. ..
Formátum | könyv |
Kiadó | Open Books |
Év | 2024 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789635725090 |
Online ár | 4835 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 21% |
Szállítás | Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni." |
... | ... |