numero7

Én. Én. Én. Én. - Magyar Miklós

Posztmodern írónak tekinthetjük Esterházyt? Magyar ­Miklós kötete erre a máig vitatott kérdésre keres lehetséges válaszokat. Következésképpen nem lehet és nem is kíván a téma minden kétségen felüli lezárása lenni. Sokkal inkább – összhangban azzal, ahogyan Esterházy maga is elhatárolódik alkotóművészete merev kategorizálásától – olyan értelmezési módozatokat kínál, amelyeken keresztül az írói munkásság annak árnyaltságában, rétegzettségében tárulhat elénk. Az egyes fejezetek az intertextualitás, a humor, a sajátos olvasási lehetőségek, a nyelv egyszerre mesteri és játékos birtokba vételének kérdéseit tematizálják, miközben külön-külön és együttesen is közelebb vihetnek bennünket ahhoz, ki is az az Én. Én. Én. Én. Esterházy. „Pinta szerepként mondta:–? Ezek a nők! Örömükben el-eltörik a mécses. Hát igen: napfény, patak, a sok kedves háziállat. Nagy a kísértés. –? A természet öle – dörmögtem. –? Öl – mondta fölösen valamelyikőnk. Fancsikó vészjóslóan forgatta el egymáson két kis virágkezét. –? Megkértek, hogy holnap reggel 8-ig lennénk ha szívesek elhordani az irhánkat. –? Hát hordjuk el – vonta meg a vállát Pinta, és alamuszin meglökte az asztalt. (Mit remélt? )”Esterházy Péter: Fancsikó és Pinta ..

Magyar Miklós TÁRSADALOMTUDOMÁNY IRODALTÖRT.NYELV Napkút Kiadó