könyv
Eredeti ár: 2500 Ft
Szállítás: 3-5 munkanap
(Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.)
Kiadó: Pro Philosophia Alapítvány
Megjelenés éve: 2019
A poliszra, mint kitüntetett helyre és létmódra gondolunk, amely egy politikai, vallási, kulturális, gazdasági és erkölcsi közösség együttélésének a tere. A polisz a benne élő polgárok számára az élet keretfeltételeit biztosító, védelmet és biztonságot szavatoló képződmény. Mint politikai entitás, az egyén és a közösség szoros kapcsolatát jeleníti meg, s megszabja társadalmi létezés kereteit. Tanulmánykötetünkben a polisz, (megapolisz), mint lokális és globális politikai, vallási, kulturális, gazdasági és erkölcsi közösség problémavilága képezi reflexióink tárgyát. Mint ahogyan a Lábjegyzetek Platónhoz című könyvŹsorozat eddigi kötetei esetében is tettük, mindössze lábjegyzeteket kívánunk fűzni a meglehetősen régi keltezésű jelenség(ek)hez és problémákhoz. A Lábjegyzetek Platónhoz című konferencia- és könyvsorozat elindítását a fogalmak és problémák tisztázásának az igénye vezérelte. Olyan fogalmakat és problémákat igyekeztünk és igyekszünk megvizsgálni és lábjegyzetelni, amelyek első, mondŹhatni klassziŹkus megfogalmazásai az antikvitásban és/vagy egyenesen Platónnál gyökeŹrezŹnek, de amely fogalmak és problémák ma is jelen vannak életünkben és gondolkodásunkban, így a róluk szóló diskurzusok nem értek, nem is érhetŹtek véget. ..
Formátum | könyv |
Kiadó | Pro Philosophia Alapítvány |
Év | 2019 |
Katalógusszám (ISBN) | 9786155727023 |
Online ár | 2030 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 20% |
Szállítás | Az országos forgalmazó a következő tájékoztatást adja: "Ebből a tételből csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, a szállítást nem tudjuk biztosan garantálni." |
... | ... |